Emberek, pókok és egyéb állatfajták...

Annyira érdekesek az itteni emberek.

Legutóbbi bejegyzésemben már írtam róluk pár dolgot, de folyamatosan érnek benyomások, amit nem hagyhatok szó nélkül.

Otthon, Magyarországon azon vagyunk fennakadva, hogy az emberek teljesen el vannak merülve a telefonjaikba. Ez itt Londonban (ha lehet ilyet írni), még durvább. Megpróbálok majd képet készíteni arról, hogy reggel a vasútállomáson szinte mindenki a telefonját bújja csak. (Bár kezdetben én is ezt tettem, de csak azért, mert a lakáskeresés során a google maps-et használtam folyamatosan.) Én ehelyett inkább könyvet olvasok. Viszont jó látni, hogy elég sokan olvasnak még papíralapon. Itt az újságolvasásnak is másabb a kultúrája. Van reggeli meg délutáni újság is, amihez ingyen lehet hozzájutni. De ez nem amolyan pár oldalas kormányközeli lap ám, mint nálunk a szörnyűség...ez jó kis vastag, amiben minden témát érintenek.

(Közben rájöttem, hogy lehet be kellene szereznem egy noteszt, amibe mindig le tudnám írni az érdekességeket, amit szeretnék megosztani veletek.)

Ami kiakasztó, hogy itt az emberek nem ismerik a zsebkendő használatát. Teljes természetességgel szívják vissza állandóan az orrnyálkahártyájuk mirigyei által termelt anyagot. Férfiak és nők egyaránt...Egyik este már közel álltam ahhoz, hogy valakire rászóljak, de visszafogtam magam.

A nők öltözködésével kapcsolatban a következőt figyeltem meg. Itt alapdarabnak számít a fekete harisnya. Szinte mindenkin azt látok (tisztelet a kivételnek). Viszont nagyon jó látni, hogy a hidegebb időben is a nők előszeretettel viselnek ruhát/szoknyát. Amit nem tudok néha felérni ésszel, hogy vannak olyan emberek, akik nem tudnak az időjárásnak megfelelően öltözködni. Múlt héten például valaki bár kabátban volt, de flip-flop papucs volt a lábán...no comment.

A pókról még nem vagyok képes mesélni (nemrég meséltem el szóban, így most túl sok lenne újból feleleveníteni).

Viszont egy másik állatról szívesen mesélek, ami nem más, mint a róka. Az elmúlt héten kb. három alkalommal találkoztam össze rókával itt a lakásom környékén. Meg is lepődtem eléggé. Eléggé szürreálisan hatott, ahogy péntek este a szinte üres főbb utcán keresztül átbaktatott egy róka. Meg is álltam egy pillanatra, de nem azért mert megijedtem volna, hanem mert elcsodálkoztam. A lakótársamat (aki a lakás tulaja) meg is kérdeztem ezzel kapcsolatban, hogy ez mennyire természetes itt. Mint kiderült, itt Angliában olyan, hogy veszettség egyáltalán nincs. Így a rókáktól sem kell tartani és ezért hagyják őket lakott területen is mozogni, sőt van, aki még kaját is ad nekik. Amióta láttam a rókákat, folyamatosan Vuk dala jár a fejemben (hogy élvezte volna az itteni életet!).

Következő bejegyzésemben egy kis angol történelem is helyet fog kapni.

Miért is? Miért is ne!

Már egy ideje gondolkozok azon, hogy indíthatnék egy blogot arról, hogy milyen is az élet kint Londonban. Így kedves barátaim mindenkinek tudnék mesélni, hogy is vagyok, mivel telnek a napjaim.

Annyira érdekes, hogy már a kezdetektől teljesen természetesnek tartottam, hogy kiköltözök Londonba. Bár nagy elhatározás volt, mert mégiscsak egy új országba költözöm, ahol nem sok ismerősöm van, de valahogy életem eddigi legkönnyebb döntése is volt.

Sok minden történt az első egy hónapban és lehet, hogy nem is tudnék mindent leírni, de vannak olyan tapasztalások, amiket nem hagynék ki semmi pénzért.

Az érzés, amikor meglátom ezeket a jó angol háztetőket és egyből a Mary Poppins jut eszembe róla, vagy az a tipikus angol udvariasság, ami az itteni emberekbe teljesen beleivódott. Ez utóbbinál jövök rá, hogy lehet megtaláltam a helyemet, mert én is folyamatosan elnézést kérek mindenért.

Vagy a furcsaság (vagy érdekesség inkább?), hogy a konyhában fogod mindig megtalálni a mosógépet, a mosogatógép mellett, illetve hogy éjszakára mindig felkapcsolva hagynak egy lámpát valamelyik közös helyiségben. Az ajtót pedig nem zárják éjszakára...no, nem azért, mert ennyire bíznak az emberekben, hanem mert olyan zárjuk van az ajtón, ami által kintről nem lehet kinyitni.

Azt nem tudom, hogy bárki is észrevette már, de az angol férfiaknak és a nőknek ugyanolyan a hangszíne. A nők azon a nyávogós hangon beszélnek (nem bántásként), a férfiak hangja között talán jobban lehet különbségeket felfedezni. Bár a mai magyar szinkront nem szeretem (mintha kiveszett volna belőle a hanggal való játék), de a régiek nélkül mennyire unalmas lenne egy-két film...

A másik nagy dilemma számomra, hogy itt az emberek nem tudják, hogy a kezüket másra is lehet használni, mint evés vagy egyéb fürdőszobai dolgok intézése. Itt az emberek nem érzik szükségét (még akkor se), hogy ne az arcodba ásítsanak a metrón/vonaton, úgy hogy közben centikre áll tőled.

A mostani hétvégén tudatosult bennem igazán, hogy itt az angol nők ki nem lépnek az ajtón smink nélkül. De már a kiskamaszok sem! Nálam amolyan íratlan szabály, hogy hétvégén (hacsak nincs valamilyen fontosabb program) nem teszek fel semmilyen sminket. Legalább hétvégén lélegezzen a bőröm. Persze némelyik nő jó kis sminket tud magának feldobni, de vannak olyanok, akik szerintem még csúnyábbak is lesznek a smink által.

A pókokról majd a következő bejegyzésben...